,,Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint; még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól." (Péld. 22:6)


Old woman holding bible



2015. június 30.

Jézus csodái 2. - Csodálatos halfogás

,,És monda Simonnak Jézus: Ne félj; mostantól fogva embereket fogsz."
(Lukács 5:10) 

Ebben a sorozatban csak a gyógyításokon és a halottak feltámasztásán kívüli csodákkal foglalkozunk. Ilyen a csodálatos halfogás története is. (A gyógyításokat külön sorozatban szeretném feldolgozni.)

A gyerekekkel a történet kapcsán arról beszélgettünk, hogy milyen módokon foghattak halat annak idején és ma, miért éjszaka mentek ki, miért engedelmeskedtek a tanítványok Jézusnak, miért volt olyan nagy csoda a rengeteg a hálóban, és mit jelenthet az emberhalászat. Megbeszéltük, hogy ők a maguk módján szintén lehetnek emberhalászok, ha a saját gondjaik mellett másokért is imádkoznak, elmesélik, mit tett már eddig is Jézus értük, és akár csak apró szívességekkel is hozzájárulnak mások jólétéhez.

Ezt a történetet már többféle variációban is elkészítettük már. Most egy számolós játékot mutatok be. 
Kartonból készült hálóba rakhatók a halak. Több lehetőség is van a használatra a gyerekek korának, ismeretének megfelelően. Nálunk a legnagyobb fiúval szorobánozunk. Az alábbi kép ennek megfelelő rendszert mutat be. Bal oldalon a tízesek, jobb oldalon az egyesek helye van a hálóban. Kétféle kartonhalacskát vágtunk ki. Az egyik 5 az egyben, a másik pedig egydarabos hal. Ha az összes halacska be van rakva, az értéke 99. De használható összeadásra, kivonásra tízes átlépéssel is. (Ebben az esetben a bal és jobb oldalra berakott halacskák értéke adja az összeg két részét. A középső gyereknek (4 éves) egyszerű számolásra is alkalmas. A kicsi (2,5) pedig csak a halacskadugdosást élvezi. (Nagyon. :))


Így készítettük el a hálót: 
A vékony kartont harmonikába hajtottuk, majd egyik oldalról egyenlő közönként bevagdostuk. Utána a másik oldalról is bevagdostuk két bevágás között nagyjából középen. Arra kell vigyázni, nehogy a gyerekek elvágják teljesen, de elég nagyok legyenek a bevágások, hogy a halacskák is beleférjenek.


A kinyitott kartonon minden bevágás alá berajzoltuk a háló egy-egy darabját.
Majd a középvonalnál celluxot ragasztottunk végig, hogy elválassza a jobb és bal térfelet.


Sablon alapján kivágtuk a halacskákat és ráírtuk az értékét is.


Majd jöhetett a szórakoztató számolás.


A gyermekóra végén horgásztunk. Kartonhalacskákat fogtunk egy hurkapálcára fonállal felfüggesztett kihajtott gémkapoccsal. A halacskák szájához is gémkapcsot akasztottunk. Ez igazán vidám ügyességi játék.


Szórakoztató tanulást!

2015. június 28.

Jézus csodái 1. - A víz musttá/borrá válik

,,Mond az ő anyja a szolgáknak: Valamit mond néktek, megtegyétek."
(Ján. 2:5) 

Kicsoda ismeri jobban gyermekét, mint az az édesanya, aki 30 évet töltött vele? Jézus ideje javát a családban töltötte gyerekként. És felnőttként is szoros kapcsolatban volt édesanyjával. Amit Jézus megtanult gyermekkorában, azt Máriától és Józseftől tanulta elsősorban. Ahogy pedig fejlődött, növekedett és kibontakozott tiszta jelleme, egyre inkább látszott, mi várható tőle, mennyire lehet rá számítani, hogyan szolgálja teljes szívből az Atyát és a körülötte lévőket.


Amikor Mária Jézushoz fordult a menyegzői vacsorán megoldásért, (mert elfogyott a bor/must) tudta, hogy jó helyen van a kérése. Bár ez az eset volt Jézus első nyilvános csodatette, Mária már bizonyára tapasztalta, hogy szegénységükben mindent megkaptak, amire valóban szükségük volt, és láthatta, hogy mindig bizalommal fordulhat fiához, akinek különleges kapcsolata van Istennel. A vacsorán pedig szükség volt segítségre, hogy az örömteli ünnep zavartalanul folytatódhasson.

Jézus látszólag visszautasította édesanyja kérését azzal, hogy ,,nem jött még el az én időm", de Mária tudta, hogy számíthat fiára, ezért hangzott el : ,,valamit mond néktek, megtegyétek". A szolgák engedelmesen hordták a vizet, jutalmul pedig tanúi lehettek egy csodának. :)

A történet tanulságai gyerekeknek:
1. Jézushoz minden helyzetben fordulhatunk kéréseinkkel.
2. Az Úrnak gondja van a mindennapi szükségleteinkre, de ezen felül is sokat ad. 
3. Ha ünnepeink méltók az Ő nevéhez, akkor az Úr és az Ő angyalai részt vesznek azokon, áldás lesz és öröm.
4. A csodák a Bibliában erősítik a hitünket, de a mindennapi csodákat is vegyük észre. Amiről azt gondoljuk, hogy természetes, vagy nem is gondolkodunk rajta, valójában Isten csodái is lehetnek. Járj nyitott szemmel!

A történethez az alábbi szemléltetőt készítettem. (Most nem volt lehetőség kézműves foglakozásra, de elkészíthető gyerekekkel is.) Ez egy ,,kőveder", amibe először vizet töltenek a szolgák, majd átváltozik musttá.


Amire szükség van hozzá: Egy darab vékony karton félbehajtva, színes papír, amiből a kőveder és a korsó kivágható, és fehér karton középre a víznek és a mustnak. A kőveder magassága az ötszöröse a kivágott kör átmérőjének, így lesz először üres, majd vízzel, végül musttal teli. A fehér kartondarab mérete széltében akkora, mint a veder, magasságra pedig 3-szor a kör átmérője + 1-2 cm a könnyebb használat kedvéért. A fehér papírcsíkot úgy vágtam ki, hogy még kényelmes legyen húzogatni a kis fehér kartontölteléket. A csíkot ugyanis ráragasztottam hátulról a fehér kartonra. (Egy darabban is kivágható lenne, de könnyebb megoldani így a takarékos kartonfelhasználást. Főleg, ha több gyerekkel készítem. :)) A fehér kartonon bejelöltem a színezés helyét.


A felső harmad fehér maradt, az alsó kettőt pedig kékre és pirosra színeztem. Legalul maradt fehér az 1-2 cm-es ráhagyás. A kék kartonra előbb ráragasztottam a kővedert, majd három helyen vágtam. A kört csak annyira, hogy ablak szerűen nyitható legyen. A veder szájánál a fehér csík szélességének megfelelő nyílást vágtam, majd még egy ugyanilyen nyílást egy körátmérővel fentebb. A nyílásokba befűztem a csíkot a kép szerint, és beállítottam a fehér sávot, majd a csíkot kékre színeztem, aztán a kék sávot állítottam be a körhöz és azt is kékre színeztem. Ráragasztottam a korsót.


Végül a jobb és bal szélénél egy csíkban összeragasztottam a kék kartont, és alul a belső részre egy madzagot rögzítettem, hogy a belső karton lefelé visszahúzható legyen. (Papírcsík is lehet.)


A történetet jól mutatják az alábbi képek.
Itt töltik fel vízzel a vedreket, ahogyan felfelé húzzuk a papírcsíkot.


Itt változik a víz musttá.


,,Ezt az első jelt a galileai Kánában tevé Jézus, és megmutatá az ő dicsőségét; és hivének benne az ő tanítványai." (Ján. 2:11)

Erősítse mindannyiunk hitét!

2015. június 21.

Zsoltárrészletek - 118:14

,,Erősségem és énekem az Úr, és ő lőn nékem szabadulásul."
(Zsolt 118:14) 

Nagyon megszerettem a 118. zsoltárt. Sok-sok kincset lehet kibányászni belőle. 
Ez a verse is olyan mélyen fejezi ki, hogy kicsoda a zsoltáríró számára Isten. 
Erősség és ének, szabadulást hozó Úr.


Emlékszem, Isten nélkül mennyire kerestem az élet értelmét. Sokat olvastam nagy és nemes gondolatokat az emberi jóságról, a szeretetről, az együttérzésről és segítőkészségről. Csodáltam a nagy embereket, akik a világ megjobbításán munkálkodtak, és én is ilyenné akartam válni. De valami nagyon hiányzott.

Aztán Jézus belépett az életembe, és megtöltötte azt értelemmel. Kiszabadított saját gondolatvilágomból (azaz a sok szép emberi eszme világából), amit ma egyértelműen a lassú halál útjának neveznék. Megtanított küzdeni. Nem a világ ellen, hanem önmagam és a lelkemet pusztító ellenség ellen. Nem adott hozzá izmokat, vagy technikákat, de adott készséget és nyitottságot, hogy nyitva tartsam a kapukat, amiken Ő bejöhet, hogy Ő győzze le gyengeségeimet. Úgy alakít minden körülményt, hogy a javamat szolgálja a legfőbb cél felé vezető úton.

Kinyitotta a kalitka ajtaját, és csak annyit mondott, hogy többé nem kell ott ücsörögnöm. Inkább repüljek, és énekeljek. Énekeljem mindenhol, hogy az Úr az én szabadítóm!

Ezt az igét az alábbi módon illusztráltuk:


Papírkalitkában ül a madárka, amit egy kis füllel zárhatunk, nyithatunk. 
A madárka egy ágon ül, amiről levehetjük.


Bal oldalon a sablonokat fényképeztem le. 
Jobb oldalon már a kalitkát már átrajzoltuk egy félbehajtott rajzlapra.
A rácsokat a felénél megjelöltem, hogy a kicsiknek se okozzon gondot a kivágása.


A lapot a hajtásánál bevágtuk a jelzésig, majd a jelzésnél behajtottuk.
Így egészen egyszerűvé vált a rácsok kivágása. 


Ilyen a már kivágott és visszahajtott rács.


A kalitka ,,belsejével" csak annyi dolgunk volt, hogy berajzoltuk a faágat, és vágtunk egy kis rést, amibe a madárka beültethető. Utána jött a kalitka tetejének kialakítása, a madárkák kivágása, színezése, a kalitka belsejének ,,berendezése" (etető, itató), a zár ,,felszerelése" és a rúd kiszínezése.


Nagy sikere lett. A gyerekek még sokáig játszottak vele.
Sok örömet hozzá! :)


2015. június 18.

Alkotás másképp - Gyermeknap

,,Ímé, az Úrnak öröksége, a fiak; az anyaméh gyümölcse: jutalom."
(Zsolt 127:3)

Gyereknap. Sosem csinálunk belőle nagy ügyet. Örülünk, hogy vannak gyerekeink. Isten különleges ajándékai. Tanuljuk megbecsülni, értékelni őket úgy, ahogyan ezt Isten is teszi. És tanítjuk őket arra, hogy a világ nem körülöttük forog, mégis kimondhatatlanul értékesek Isten és a mi szemünkben is.
A gyermeknap idén mégis különleges lett, mert fiatal barátaink esküvőjére voltunk hivatalosak. Előtte azonban részesülhettünk egy finom karobkrémes piskótatortából a nagymama ajándékaként. Egy másik különlegesség az volt, hogy mindhárom fiú marcipánból gyurmázhatott ezúttal.

Íme a végeredmény: 


Azok kedvéért, akik nem jönnek rá a két kicsi által kreált absztrakt alkotások mondandójára :) -
balra virág, jobbra egy eldugott kezű és lábú ember található Samu virágja mellett.

Áldott napot!


2015. június 16.

Sámuel gyermekkora lapbook - Összkép

,,Sámuel pedig fölnevekedék, és az Úr vala ő vele, és semmit az ő ígéiből a földre nem hagy vala esni."
(I. Sám. 3:19) 

Ennek a sorozatnak itt a vége, de szokásomhoz híven készítettem egy összefoglalást a Sámuel gyermekkora lapbookról. Ez a lapbook egy nagy müzlis doboz két oldalából készült, összefűzve. Kívülről egy lejárt virágos naptár lapját ragasztottuk rá.


Bal oldalon találhatók az elnevezések, Sámuel családja (1. rész)
és a ,,tíz fiú" számolós játék (2. rész).


A középső lap felhajtása után Anna a templomban (3. rész),
Anna kiöntött szíve (4. rész),
és az első ének, ami a bizalommal való imáról szól. (5. rész)


Itt található még Anna fogadalma is. (6. rész)
A középső fülön pedig Anna hálaéneke (szintén a 6. rész)


A jobb fele pedig Sámuel elhívásáról szól,
amihez csatoltam a saját elhívásunkról szóló éneket. (7. rész)


Jó pihenést és kellemes időtöltést! :)


2015. június 14.

Alkotás másképp - Születésnap

,,Ímé, az Úrnak öröksége, a fiak; az anyaméh gyümölcse: jutalom."
(Zsolt 127:3)

A tavasz kissé mozgalmas volt ünnepekben. Hála a mennyei Atyánknak, legutóbb Ferkó lett 4 éves. És igazán most kezdtem a fejemhez kapni, hogy bizony nagyon nyílik az értelme, nekem pedig jó lenne lépést tartani vele. De persze ott van a bátyja, aki rengeteg energiát leköt, és az öccse, aki még nagyon igényli Anyát.

Fogalmam sincs, milyen lehet középső gyermeknek lenni, ráadásul lobbanékony természettel.
Tanulom mellette a türelmet, az elfogadást, és a ,,rosszat jóval győzd" meg elvet. Van miben fejlődnöm.
Azonban hihetetlen értéke is az érzékenység, az ügyes kezek, a művészhajlam és a színek alapján raktározott emlékei. Egyszerű öleléssel és gyengéd simogatással tudja kifejezni szeretetét.

Három évesen kék tortát kért, és kerestetik egy bordó utca. Jó volt beszélgetni a sötétzöld pulcsis nénivel, és ajánlhattok világoskék jövendőbelit is. (Erre azért még van kb. 20 évünk:)) 

A szülinapi torta kívánság-paramétereit - nagy megkönnyebülésemre - nem színekben kaptam, mint tavaly. Helyette a kisautót kellett összeegyeztetnem egy majdnem zserbóval. Életemben először készítettem zserbót, de gyorsan elfogyott. :) A látszat azonban csal. A karob kifogyott, kakaót, ami számunkra könnyen beszerezhető lett volna, pedig nem használunk, így a tetejére házilag készített diókrémet kentem, és mazsolából kiraktam az ablakokat és a lámpákat. Baracklekvárunk sem volt már, ezért csipkével kevertem a darált diót. A kerekeket külön sütöttük és a végén illesztettük a helyére.


Az ajándék egy bábszínházi előadás volt Apával, amíg mi itthon elkészítettük a tortát és ezt a bögrét Samuval. A változatosság kedvéért ez is kisautós. :)


Amikor hazaértek a bábszínházasok, lementünk a Duna-partra ebéddel, tortával és ,,járművekkel".
Nagyszerű ünnep volt. Jó hogy Ferkó velünk van, és szerethetjük!!!


2015. június 11.

Spar-matricák használatban

,,A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, Hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített."
(II. Tim. 3:16-17)

Ferkó érdeklődése - aki májusban 4 éves lett - mostanában főleg a betűk felé irányul. Egyik gyerekünket sem akartuk sürgetni, hogy olvassanak, de nem is fogtuk vissza őket. Luther Márton elsősorban azért tartotta fontosnak, hogy a legegyszerűbb emberek, gyermekek is jól olvassanak, hogy mielőbb a saját szemükkel ismerhessék meg a Bibliát. Ne lehessen többé az embereket sötétségben tartani Isten lénye, személye felől, hogy kicsoda Krisztus, kik a szentek a Biblia szerint, mi a kegyelem, hogyan juthatnak üdvösségre, ami nem vásárolható meg és nem lehet különböző érdemekkel megszerezni.


Szeretnénk, ha a mi gyerekeink is mielőbb bibliaolvasó gyermekekké válnának. Samuval Apa el is kezdte. Rövid, könnyebben érthető zsoltárokat választottak ki, amiből naponta egy verset olvastak csak el. Mára, ha Samunak kedve támad, már sokkal többet is elolvas egyszerre. Máskor pedig egy gyermek áhítatos könyvből olvas magának 1-1 oldalt. Ő is 4 évesen ismerkedett a betűkkel intenzíven, és az első szó elolvasásától csak pár hónap kellett, hogy rövid bibliaszakaszokat olvasson. Persze szívesen olvas más könyveket is. Ferkó pedig szintén odavan a könyvekért.

Persze minden gyerek más, és mások az elvárások. Mi ezt tartottuk elsődlegesnek. Nem számítottunk rá, hogy ez ilyen könnyen fog menni, ha nem teszünk mást, csak kielégítjük az érdeklődését, és persze mintát adunk a bibliaolvasás szeretetéből.

Ebből az igényből született a matricás ábécénk. Feleslegessé vált matricákat kartonra ragasztottunk. (Erre kiváló bármilyen müzlis, gabonapelyhes, növényi tejporos kartondoboz vagy bármi doboza, amit rendszeresen fogyasztotok és tiszta.) Majd kivágtuk. Aztán a képen látható állatok ,,egyszerűsített" nevének (jelző nélkül) kezdőbetűjét kicsiben és nagyban is ráírtuk. Ebben már Samu is segített. Jó móka volt Ferkónak is, de a legkisebb fiú is élvezte a kártyapakolgatást. :)


Egy másik ötlet is adódott. A nappalink szőnyegén ücsörögve (láblógatós időmben:))az irattartó papucsokat nézegettem, hogy milyen hasznosak a rendszerezésre és milyen szép színesek, de valami hiányzott róluk. Ekkor jutottak eszembe a fölös matricáink. Arra is jól jött, hogy az azonos színűeket elválasszuk funkció vagy ,,papucsgazda" szerint.
Íme az eredmény:


Azt hiszem, minden gyerek szeret matricázni.
Jó szórakozás lehet a betűtanulás más matricákkal is.

Kellemes nyári (észrevétlen) tanulást! :)