,,Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint; még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól." (Péld. 22:6)


Old woman holding bible



2015. január 25.

Zsoltárrészletek - 134.

1. Grádicsok éneke. Nosza, áldjátok az Urat mind, ti szolgái az Úrnak, a kik az Úr házában álltok éjjelente! 
  2. Emeljétek fel kezeiteket a szenthelyen, és áldjátok az Urat! 
  3. Áldjon meg téged az Úr a Sionról, a ki teremtette az eget és a földet!
(134. zsoltár) 

A zsoltárok könyvének külön kis gyűjteménye a grádicsok éneke (vagy zarándokénekek). Azt olvastam ezekről, hogy egy régi zsidó hagyomány szerint a templomba felvezető lépcsősoron felmenetelre utal, és 15 éneket énekeltek 15 lépcsőn. Ellenőrizni ugyan nem tudom, mivel nem vagyok tudós hozzá, és vannak más feltételezések. Alapvetően azonban szép gondolat, hogy a közösségi istentiszteletre vezető úton dicsőítő, hálaadó és bátorító énekeket énekeltek.


Szoktam mondani a gyerekeknek - én is gyakorlom - hogy sokat énekeljenek Istenről és Istennek, mert az elűzi a félelmet, bátorít, csökkenti a lelki és testi fájdalmat, gyógyít. Az ének közelebb hozza a Mennyet a földhöz, vagy inkább mi emelkedünk általa a Mennyhez közelebb.
Erről már korábban írtam. (Biblia és zene 1.)

Ez a kis mappába fűzhető lap ennek a gondolatát dolgozza fel. Jelképesen ábrázolja a templom kapuját, alatta pedig egy kis lenyitható lépcsősor található. (Madzaggal rögzítve, amikor éppen nincs szolgálatban.)


A lépcsősor kinyitva 15 lépcsőfokból áll, de csak egy zsoltárt írtam rá (természetesen). a szöveget felosztottam 15 részre, és az alsó lépcsőtől felfelé haladva írtam a fokokra.
Jó olvasási gyakorlatnak is. :) 


Van már továbbfejlesztett változata, de csak a fejemben. Ha egy kicsit nagyobbak lesznek a gyerekek, elkészítjük lapbook formában, feldolgozva mind a 15 éneket.

És íme jelenleg kedves énekem:


Addig is áldott emelkedést a Menny felé! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése