,,Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint; még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól." (Péld. 22:6)


Old woman holding bible



2014. november 11.

Jakab levele 1. - Kétszívűség vagy állhatatosság

 ,,Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, a ki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja; és megadatik néki. De kérje hittel, semmit sem kételkedvén: mert a ki kételkedik, hasonlatos a tenger habjához, a melyet a szél hajt és ide s tova hány." (Jakab 1:5-6) 

Már évek óta végzünk önkéntes igeszolgálatot egy budapesti hajléktalanok számára fenntartott nappali melegedőn. A férjem kezdte havi egy szombati alkalommal. Aztán amikor felmerült, hogy lennének gyerekek is, akiket hívhatunk, akik sosem hallottak még Jézusról (eltekintve a karácsonyi jézuskázástól) és el is jönnének, mi is csatlakoztunk.
Voltak-e félelmeim? Persze.
Voltak-e fenntartásaim? Természetesen.

Addig kétféle benyomást kaptam a hajléktalanokról. Az egyik az aluljárókban, kapualjakban illuminált állapotú, erős szagot árasztó, betegségeket hordozó, hol alázatoskodó, hol durván megnyilvánuló, emberi mivoltából kivetkőzött férfiak és nők képe.


A másik, amiket a férjem mesélt, amíg a hajléktalanellátásban dolgozott: jó és rossz élmények. Mindig is csodáltam azokat az embereket, akik ezt naponta csinálják. Én csak egyszer kísértem el a férjemet esti utcai szolgálatra, és csak párszor pillanthattam be a nappali szolgálatba. Minden tiszteletem a kitartó munkásoké, akik azon igyekeznek, hogy méltóbb életet élhessenek Isten perifériára került teremtményei.


Most viszont a két kis gyerekünkkel együtt indultunk el. Imádkoztunk. Kértünk bölcsességet, és megerősítést. Hála a Mindenhatónak, hogy bátorságot és kitartást adott. Áldott alkalmakat tudhatunk magunk mögött. Más hívő családok gyermekei is csatlakoztak azóta, bár a kezdeti csapat átalakult, rájöttem, hogy így is komoly szolgálatot végezhetünk.
A kisgyerekeknek még nincsenek kemény előítéleteik. Mivel a hajléktalanság nem elsősorban anyagi, fizikai jellegű, a gyermeki elfogadás, őszinteség és vidámság gyógyító erejű a lelkileg megszaggatott emberek számára. Isten a gyerekek által ajándékokat ad nekünk, felnőtteknek.

Ugyanakkor a gyerekeinknek is tanulnia kell, hogy ne ítélkezzenek, de óvatosak legyenek az idegenekkel, mert beteg világban élünk, és Isten is úgy fog minket megóvni, ha betartunk bizonyos szabályokat (tisztaságit és viselkedésit egyaránt).

Pár hete a férjem azzal állt elő, hogy szeretné a gyülekezetünkben aktuális negyedévi bibliatanulmányokat átvenni a hajléktalanokból álló kis csoporttal, de akkor sűrűbben kell mennünk. Imádkoztunk, megerősödtünk, és belefogtunk. Mivel ez a tanulmány Jakab levelét veszi végig, én is nekiláttam a feldolgozásának gyerekek számára. Íme az eredmény első tagja.

Az igét az alábbi módon jelenítettük meg. Felül található egy másik ige, ami nélkül ez az ige nehezebben érthető. ,,Boldog ember az, a ki a kísértésben kitart; mert minekutána megpróbáltatott, elveszi az életnek koronáját, a mit az Úr ígért az őt szeretőknek. (Jakab 1:12)

Középen kék karton félkörből kivágtam a középső harmadot (azaz 60 fokos ívet) úgy, hogy alol maradjon hely a Milton-kapocsnak. Alatta egy 120 fokos rózsaszín kartonból kivágott körív van. Ennek két szélére tűvel ráfűztem a két piros fonaldarabot, amivel mozgatni lehet. A két körcikket öszekapcsoztam, majd a kék karton széleit ráragasztottam a piros alapra (A5-ös méret) úgy, hogy a kisebb körcikk alatta még forogni tudjon.


Alatta két sárga kartondarabra írtam az ige két részét. Jobbra a ,,kérje Istentől" részt, balra a tenger habjait. Ha a zsinórt a tenger habjai felé húzzuk, megjelenik a ,,kétszívűség" (fenti kép). Ha jobbra húzzuk az ,,állhatatosság", és annak jutalma, az élet koronája (lenti kép)


Mivel az ötleteim megvalósítás közben csiszolódnak, van már továbbfejlesztett változat is, de csak a fejemben. Ha egyszer elkészülök vele, azt is megmutatom.

Szeretettel :))





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése