,,Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint; még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól." (Péld. 22:6)


Old woman holding bible



2014. november 4.

Biblia és matek 8. - József megvendégeli testvéreit (számegyenes)

,,Monda azért József az ő atyjafiainak: Jőjjetek közelebb hozzám! És közelebb menének. Akkor monda: Én vagyok József, a ti testvéretek, kit eladtatok vala Égyiptomba. És most ne bánkódjatok, és ne bosszankodjatok azon, hogy engem ide eladtatok; mert a ti megmaradástokért küldött el engem Isten ti előttetek." (I. Mózes 45:4-5)

József története igazán rendkívüli. Nincsenek benne hatalmas csodák, mint Mózesében, vagy Dánielében (kivéve az álomfejtést). A hangsúly végig a jellem nagyságán, az Úr előre tervezésén, a napi szintű és a hosszútávú gondviselésén van.
Erről már írtam a Biblia és matek 1. valamint a Biblia és matek 5. bejegyzésekben.

József életének eseményeiről olvastam egy nagyszerű könyvet, ami igazán rámutat Isten gondviselő szeretetére, törődésére, és azokra a perspektívákra, amikre én magam eddig még nem is gondoltam. 

C. B. Haynes: Isten küldött egy embert (József története)

A saját életemben is megjelennek azok a vonulatok, amik Józsefében. Bár nem volt részem hívő neveltetésben, nem ültem még kút mélyén halálra várva, nem adtak el rabszolgának és nagy ember sem voltam (várhatóan nem is leszek:)), József élete mégis mindig megérint. 

József testvéreinek viszontlátása azt hiszem sok ember emlékeit mozgatja meg. Az enyémeket is. Évtizedekig hordozott bűntudat, önvád és neheztelések, megbocsátás és könnyes feloldozás. A fájdalom, amit igyekszem bezárni, de ami nem akar börtönében maradni, hanem újabb és újabb utakat tör magának.
Minél tovább akarom bezárni, annál nagyobb pusztítást végez, olykor végtelen vádaskodássá és szeretet nélküli viselkedésé formálódva, vagy depresszióba, őrületbe kergetve, mint áldozat.
Isten azonban csodálatos eszközöket adott a beteg szívek gyógyítására. Megbocsát, így én is meg tudok bocsátani magamnak és másoknak, élőknek és elhunytaknak. Kár elpazarolni rövid életem évtizedeit keserűségre, kár mindig arra várni, Isten karja mikor sújt le, ahelyett, hogy őszinte alázattal fogadnám kegyelmét, és megérteném, hogy a másik ember szíve is összetört, beteg. Isten pedig őt is, engem is meg akar gyógyítani.


József történetében gyönyörű ez a rész. József már régen megbocsátott, de az ő szívének is szüksége volt arra, hogy lássa, testvérei megbánták tettüket, megváltoztak a saját bűnük okozta szenvedés terhe alatt.

A gyerekeknek azt tanítom, hogy ne féljenek hamar Isten elé menni, és bocsánatot kérni, ha rosszat csináltak. Ők még viszonylag könnyen megbocsátanak másoknak, de vigyék Jézus elé a rossz érzéseiket, mert sok felesleges szenvedést kerülhetnek el ezáltal.

Ebből a történetből az asztalhoz ültetés sorrendjét igyekeztem szemléltetni játékos formában.
Ez itt egy kartonból készült számegyenes 0-12-ig. Az egyenesen minden szám alatt bevágás van.

József megvendégeli testvéreit (számegyenes)
A játékhoz (szintén kartonból) 1-12-ig számozott papírcsíkok tartoznak.


Ezek pont beférnek a résekbe. Ferkó, aki még nem ismeri a számokat (3,5 éves) nagyon élvezte, hogy (formaegyeztetés alapján) megkereshette a számok párját és berakosgathatta azokat a helyükre.


Samu, aki olvas, megfordította a cetliket, és elolvasta sorban József testvéreinek nevét. Négyféle színnel jeleztem, melyik fiú melyik anyáé. 


Előttük az ,,asztalon" tányér található egy-egy adag étellel. Kivéve Józsefet, aki nem ennél az asztalnál ül, és Benjámint, aki ötszörös adagot kapott. 
Aztán a számok megnézése nélkül is be lehetett rakosgatni a neveket sorban. Jó memóriagyakorlat.


Közben pedig megismerkedtünk a számegyenes fogalmával és 12-ig gyakoroltuk az összeadást, kivonást. Végül ketté hajtottuk és betettük egy nagy borítékba, ami bekerült a Józsefről készült lapbookba.
Örömteli tanulást hozzá!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése