,,Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint; még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól." (Péld. 22:6)


Old woman holding bible



2014. augusztus 18.

Az első lapbook

,,Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm" (23. zsoltár)


Tudjátok, mi az a lapbook? Ha nem, nem én fogom elmondani :)), mert én is csak tanuló vagyok. Készítettünk már párat az elmúlt években, de sokat olvashattok a lapbookkészítésről itt. Ha pedig még többet szeretnétek érdemes a youtube-on nézelődni.


Az első lapbook-ot nem is a fiaimnak készítettem, hanem egy helyes kislánynak egy kicsi gyülekezetben, aki gyakran egyedüli gyermek volt a gyermekiskolában. (Ezért az sajnos el is maradt :(( ) Nagyon örült az ajándéknak. Amikor mentünk, mindig tanultunk együtt valamit. Ekkor arról beszélgettünk és énekeltünk, hogyan gondoskodik rólunk Jézus testileg és lelkileg egyaránt. Az utóbbi években csak úgy tanítok, hogy minden óra Jézus irántunk való szeretetéhez vezessen.

Persze módosítottam a lapbook formán, mint annyi máson is. Főleg a mérete lett fele az én verziómban, mivel babatápszeres dobozt használtam alapnak. Beleszerettem ebbe a tanítási-tanulási formába. A gyerekek is szívesen olvasgatják, nézegetik.

Íme az eredmény:





Szeretettel ajánlom elkészítésre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése